Szemben ültél velem. Zavarban. Hiszen csak a szállítószámlát hoztad. De ott ragadtál. Hónapok óta rólad fantáziáltam, néztelek. Néztem a kék szemedet, a huncut mosolyodat és a szexi kék formaruhádat. Százszor elgondoltam, hogy mennyire vadul és gyorsan szabadítanálak meg tőle.
Imádtam nézni ahogy lemész a lépcsőn, a fordulóban visszanézel és mosolyogsz. Hónapról hónapra erősödött fel minden. Észrevettem, hogy a mellem alá nyomod az aláíró mappát, és közben stírölöd őket. Ugyanarra gondoltunk.
Nos, végre szemben ültél velem. Zavarban. Mindketten tudtunk, hogy a másiknak kapcsolata van. Tilosban járunk, tilosban gondolkodunk.
Mélyen néztünk egymás szemébe. Zavarban. Csak a számlát hoztad.
-Kész vagyok a nézésedtől, megcsókolnálak – mondtad.
-Nem is ismersz – feleltem.
– Tudom. De meg akarlak csókolni. Gyere! – kérleltél, majd menned kellett. Várt a munka, és a család.
Mikor az ajtóhoz értünk, magadhoz húztál, de ellenálltam, kértem, hogy menj el. De nem mentél. Nem akartál addig, amíg meg nem csókoltál. Mindenem beleremegett, életemben először megrogyott a térdem. Életem legjobb csókja volt. Onnantól fogva csak rád vágytam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: